Ivan & The Parazol

2010-ben pár fiatal zenekart alapít Budapesten. Az első kitűzött cél, egy koncertanyag összehozása, amivel színpadra lehet állni. Amint ez megvan, előkerül a többi is: kellene egy név, egy második koncert és aztán még egy (majd kicsit sietnek, hogy odaérjenek az érettségiről), egy klip, aztán hogy azt játssza az MTV, egy MySpace profil, egy csőnadrág a női részlegről, ha pedig már bejutottak a rádióba egy interjúra, akkor az is, hogy megmutathassák a legújabb daluk. A bentieknek tetszik, ők ennek örülnek, azt pedig el sem hiszik, hogy ennyiszer lemegy, hogy vannak a bulijaikon, hogy tudják a szövegeket... de a célok!

Kimaradtak a legfontosabbak, amit eközben megfogalmaztak magukban: létrehozni egy produkciót, ami nem ismer országhatárokat, ahol kompromisszumokról csak egymást közt lehet szó, ami megmutatja, hogy hogyan játsszák most a rock ’n’ rollt, amivel kreálhatnak egy saját, folyamatosan táguló zenei játszóteret. Ezen a helyen lelnek rá a szabadságra, amihez egységként és egyénenként is mindenáron ragaszkodnak, amiért (a dalaikon túl) az emberek kapcsolódni tudnak és akarnak hozzájuk, ami a koncertjeiken kimondatlanul is ott lebeg köztük és a közönségük között.

Ez a szellemiség csúcsosodik ki újra Budai Pop című legfrissebb albumukon, egy őrült, évtizedes utazás után.

A zenekar tagjai:

  • Balla Máté - gitár
  • Simon Bálint - dob
  • Springer Márton - basszus
  • Vitáris Iván - ének

Néhány fontosabb eredményük:

  • 2021 – LP5: Budai Pop
  • 2019 – LP4: Exotic Post Traumatic
  • 2017 – 2018 lemezfelvétel az EastWest Stúdióban / L.A. USA
  • 2017 – Reeperbahn fesztivál, Hamburg
  • 2017 – Turné a Rival Sons-al
  • 2015 – Eurosonic Norderslaag
  • 2015 – LP3: The All Right Nows
  • 2014 – Illés Beatünnep, Budapest Aréna
  • 2014 – ‘Take My Hand’ az amerikai SXSW Fesztivál dala
  • 2014 – SXSW Showcase Fesztivál, Texas