Európa Kiadó
A nyolcvanas évek legendás zenekara, amelynek olyan időtlen, legendás számokat köszönhetünk, mint a Mocskos Idők vagy a Romolj meg, a történetének legkiválóbb felállásával áll színpadra. Budapesten minden évben elővételes teltház előtt lépnek fel a Kobuciban és a Dürer Nagytermében, de rendszeres vidéki turnéik alkalmával is több száz embert mozgatnak.
A zenekar rövid idő alatt a korabeli hazai alternatív rockzenei élet meghatározó együttese lett, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal a kilencvenes évek középig működött. 2004-ben az Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából újra koncertet adtak az A38 hajón, majd ezt követően 2013-ban új albummal jelentkeztek, immáron friss felállással. 2016 év végén jelent meg az együttes legfrissebb anyaga ...Valahol lenni ... címen. A zenekar 2017-ben egy friss felállással újra a fesztiválok, zenei klubok rendszeres szereplője lett, nyár elején pedig egy teltházas MÜPA koncerttel örvendeztette meg a rajongókat, 2018 márciusán kiadták legújabb kislemezüket, Nincs kontroll címmel, melyet 2021-ben a zenekar első albumára rezonáló Love - 2020 megjelenése és 2022-ben lemezbemutató turné követ.
Tagok: Menyhárt Jenő Gyenge Lajos Bujdosó János Kálmán András Koroknay András